A csütörtöki hazautam nem volt zökkenőmentes.
Az egyik barátnőm megígérte, hogy kivisz a buszpályaudvarra, hogy ne hívjak taxit. Fél nyolc volt megbeszélve, mert a busz 8-kor indult. 7:50-kor már pánikban voltam, mert még mindig nem volt ott.
8:01-kor értünk a pályaudvarra, már éreztem, hogy elment a busz. Megkérdeztem egy srácot, hogy elment-e a busz. Nem értette a kérdést pontosan és azt mondta, hogy igen. Azt tudtam, hogy a 8:20-as busszal még elérem a repülőt.
Mivel előre megvettem, így a pénztárhoz mentem, hogy vegyek újat, mert a másik nem volt érvényes.
Beállt egy busz, ami Lisszabonba ment és azt mondta a pénztáros, hogy azzal elmehetek.
A sofőr sehol és közben beállt egy másik busz, ami szintén Lisszabonba ment. Mint kiderült, az volt az én buszom, mert szerencsére késett. ELÉRTEM. :-)
A buszon előttem egy srác ült, aki folyamatosan szipogott és szívta az orrát. Volt zsepije, de... Én már ha csak ilyenre gondolok is elhányom magam. Szerencsére volt sok szabad hely a buszon, így hallótávolságon kívülre ültem.
A repülőn nem volt semmi gáz, de 3 és fél óra nekem nagyon hosszú. Este 6-re értem Budapestre, de onnan még másfél óra a hazaút. Ilyenkor azt hiszem, sosem érünk haza.
A túrótorta, amit anyu hozott némileg enyhítette az út "kínjait" . :-)
Ami rossz, hogy mióta itthon vagyok, folyamatosan fáj a fejem. Azzal kelek, azzal fekszem és hiába veszek be gyógyszert, nem segít.