A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket.


2013. január 31., csütörtök

Önmagunk szívatása mennyivel jobban tud esni




A múlt hétvégén végre elkezdtem a saját méréseimhez a dolgokat. Ez azért macerás picit, mert át kell állítani a rendszert, ami annyit takar, hogy ki kell mosni belőle a régi anyagot. Ezt úgy érhetjük el, hogy ez köztes anyaggal alaposan átmossuk (itt értsd minimum egy óra), aztán az új oldatunkkal is legalább fél órán át mossuk. Ehhez hozzáadódik az oldatok szűrése és gáztalanítása, ami minimum ¾ óra oldatonként. Kiolvastam két nagyon jó könyvet a HPLC használatáról, nem mondom, hogy mestere vagyok már, de kezdem kapizsgálni a dolgokat. Hasznos gyakorlati tanácsokat is találtam, ami meghosszabbítja a munkaidőt, de megvédi a drága oszlopot (a legfontosabb része a mérőrendszernek, ez a szíve és a legtöbbe kerül) és minőségibb munkát végezhetünk.

Szombaton az egyik anyagot teszteltem, hétfőn a másikakat, még hétfőn koffeines mérést is kellett septiben csinálni (rendszerátállítás I love you), kedden koffeines mérés. A hétfői eredmények értékelése után arra jutottam, hogy ki kell próbálnom egy újabb oldatösszetételt, mert két anyagot nagyon nehéz elválasztani egymástól. Megbeszéltem ma a főnökkel és mivel nagyon kíváncsi voltam, nem elégedtem meg ma az oldatok elkészítésével, még be is injektáltam őket. Ez sem a tökéletes recept, de holnap vagy holnap után kipróbálok még egy harmadik fajtát. Úgy szeretnék visszamenni februárban Magyarországra, hogy megvan a tökéletes protokol. 

Végül is ha úgy vesszük, most szívatom magam, de valahogy mégis jobban viselem mintha más szívat. :-D Egy, mert már magabiztosabbnak érzem a tudásom és ezzel együtt magamat is, kettő, tetszik, ahogy járnak a kis agytekervényeim, hogy hogyan lehetne tökéletes a dolog, harmadsorban, csúcsszuper dolgokat művelhetetek. 

És nagyon bírom a főnököt, igazi példakép, rengeteget tanulok tőle, hogy milyen a jó tudós.

2013. január 30., szerda

Soha többet úszás este



A héten sajnos a munka miatt az összes nap már fél 7-re be kellett mennem és holnap is, így nem tudtam menni reggel úszni. Viszont a függőségért felelős agyterületemben már elkezdtek iceregni-ficeregni az idegsejtek és el kellett ma mennem este. Ami végzetes hiba volt…
9 sáv van összesen és ebből 8-ban úszásoktatás volt a gyerekeknek, egy maradt a fizető vendégeknek. Na, hát ebben a sávban nyomultunk vagyis csak nyomultunk volna 10-en. Egy terhes nő, egy lassan úszó csaj, én és sok helyes pasi, akik között volt lassan és gyorsan úszó is. Mondhatnám elég nagy volt az entrópia és még a helyes fiúk látványa sem tudta ezt elfeledtetni velem. Úgyhogy villámgyorsan leúsztam a szokásos távom ¾-ét és elviharzottam, hajszárítás nélkül, félig kielégületlenül. :,-(

Soha többet nem megyek este. Nem is rossz az a reggeli koránkelés, ahol egyedül az én is megszokott sávomban úszhatok.

Soha, soha többet esti úszás.

2013. január 29., kedd

Vacsorameghívások

Nem hívnak vagyis inkább megyek el sokszor vacsorameghívásokra, de ha igen, két meghívás tuti ugyanakkor van. Az egyik a couchsurfing havi vacsi, a másik a lakótársam búcsúpartija.
Erősen gondolkozom, hogy melyikre menjek...

Az euró ára



Most olvastam, hogy 300 Ft lett az euró. Gyors kalkulációba kezdtem, hogy mennyit veszítek el, mivel az új ösztöndíjat forintban adják.
Az Erasmusnál euróban volt és javasolták, hogy kössünk eurós számát. Igaziból annyira nem is éri meg ezeket a számlákat használni, mert csomó dologra levonnak pénzt.
Az új ösztöndíjammal az 5 hónapra körülbelül 46 ezer Ft-ot fogok elveszteni a megnőtt árfolyam miatt. Ami elég sok szerintem, főleg, hogy ez majdnem annyi, mint a doktori ösztöndíjam fele… Vagy a biztosításom 5 hónapra.

2013. január 27., vasárnap

A biztosító, aki megnyert magának :-)



Írtam még decemberben, hogy el kellett mennem a fogorvoshoz kiszedetni a bölcsességfogamat. Akkor ne írtam le a biztosító nevét, akiknél kötöttem, mert azt gondoltam, ha kiderül az eredmény, majd akkor.
Nos, elfogadták a kérelmemet és visszakapom a kezelés árát euróban.

Még sosem volt semmilyen ügyem a biztosítóval, mindig kötök, de szerencsére eddig nem kellett élnem is a „jogommal”.

Azért ezt a biztosítást választottam, mert viszonylag olcsó, de mégsem a legolcsóbb, a sürgősségi fogászati kezelés benne van. Egy alap biztosításnak jónak tűnik. Mivel 5 hónapra kötöttem, azért ez már elég nagy összeg.

Mikor kiderült a fogproblémám, utána olvastam a teendőknek. Az is szimpatikus volt, hogy érthetően és egyszerűen van leírva mit kell tenni.

A telefonos ügyintéző hölgy is nagyon kedves volt, még vissza is hívott a portugál számomon, hogy ne kerüljön sok pénzbe nekem. Az adatfelvétel egyszerű és gyors volt.
Postán adtam fel a papírokat Karácsony előtt és ár január közepén megkaptam a levelet, hogy elfogadták a kérelmem és 15 napon belül utalják a pénzt.

Mivel ilyen pozitív élményben volt részem, a következő 5 hónapra is náluk fogok kötni.

Egyszerű és gyors ügyintézés, emberi bánásmód.

A biztosító pedig a z Uniqa volt és a TravelHelp Standard biztosításuk. 


Ez itt a reklám helye. 


UI: A bejegyzést nem támogatta senki, ez a saját véleményem és tapasztalatom. ;-)

Paprikás krumpli parti

Tegnap meghívtam két barátomat magyar vacsorára.Egy párt, a fiú nagyon sokat segített nekem az egyik mérésemnél és ő segített albit is keresni, a barátnője pedig egyszer mikor este 10-kor mentem haza, 5 perc beszélgetés után hazavitt kocsival. Nagyon jól esett akkor. Jött volna még egy munkatársam is, akivel az uszodában futottam össze, de végül  lemondta.
Paprikás krumplit készítettem. Nagyon ízlett nekik. Ők pedig szuper sütit hoztak, epres csodát.
A pálinkát nem annyira szerették, azt hisze a portugálok az édesebb italok hívei.
Aztán elmentünk a Gula nevű bárba, szép belső design és elegáns hely. Utána elnéztünk egy helyre, ahol rock zenét játszottak. Végre megtaláltam a nekem való szórakozóhelyet, jó zene és itt a legolcsóbb a sör, csak 0,55 euró. A többi helyen 1 vagy másfél. Itt a szórakozó helyeken a bejáratkor kapsz egy kártyát, amire felírják, hogy miket ittál, mennyiért. Van egy bizonyos alapfogyasztás, amit mindenképp ki kell fizetni ha nem iszol akkor is. Itt ez 3 euró volt. Ha az ember elveszti a kártyát, akkor 50 eurót kell fizetni. A kijáratnál kifelé pedig le kell adni. Fizetni előtte kell. Cseles, mert így az ember könnyen csak iszik és iszik, aztán ott van, hogy sokat kell fizetni. Ez a hely speciel olcsó, ittam 4 sört és egy felest, amiben Bailey's, Safari meg még valami más cucc volt és 3, 45-öt fizettem.
Tetszik ez a hely. Szombat révén az átlag életkor 18 alatt volt, de a zene, na mindent felülírt.

Csodasüti

Vidámság

2013. január 26., szombat

Karrierizmus vagy kíváncsiság

Ma bejöttem dolgozni, hogy végre elkezdhessem a saját projektemet. Az első dolgok között van ilyenkor az, hogy meghatározzuk, mi az a legkisebb anyagmennyiség, amit képesek vagyunk még biztosan meghatározni, amellett, hogy leteszteljük a mobil fázisunkat és hasonlók.
Ehhez egy koncentrációsort kell készíteni és szépen beinjektálni az összeset egymás után.
Hát, biztosra 52 mikrogrammnyi mennyiséget tudok meghatározni, ami nagyon kicsi. :-)
Aki nem tudná, egy milligramm az 1000 mikrogramm.

Karrierista vagyok vajon vagy inkább kíváncsi?

:-)

Most pedig megyek úszni és paprikás krumplit készíteni, mert jönnek este hozzám vendégségbe.

2013. január 25., péntek

A sikeres (nyelv)tanulás



Mivel a testbeszédes könyvet már kiolvastam, elkezdtem olvasni kettő újabb hasznos e-könyvet. Az egyik arról szól, hogy hogyan tanulhatunk mg egy idegen nyelvet sikeresen. Mivel azért még nem mondtam le arról teljesen, hogy valamilyen szinten megtanuljak portugálul és arról meg végképp nem mondtam le, hogy felsőfokú szintre vigyem fel az angol tudásomat, hasznos olvasmánynak tűnik.
A könyvet David Bolton írta, a címe The Secrets of Successful Language Learning  és van egy honlapja is: www.language-learning-tips.com .
Nagyon jó stílusban, közérthetően  ír és hasznos tanácsokat olvastam eddig.
Az egyik például az, amit ezentúl csinálni fogok, hogy napi 3 portugál alapszó és 3 bonyolultabb angol szót meg fogok tanulni. Hogy ne csak a levegőben lebegjen ez a dolog, a naptáramba írom be őket és így bizonyos szinten rá leszek kötelezve a megtanulásunkra.
Mindenkinek javasom ezt a könyvet, valóban hasznos tippek vannak benne és ingyen letölthető angolul az Internetről.
A másik könyv amit elkezdtem, Elana Peled: Academic success for all: Three secrets to academic success című könyve. Ez is ingyen letölthető. Ez arról szól, hogy vehetjük sikeresen a vizsgákat az egyetemen és hogyan szerezhetünk diplomát. Direkt nem írtam a könnyen, mert azért ingyen s könnyen semmit sem adnak, vagy ha igen, akkor az olyan is…

Minden nap fogok olvasni legalább egy órát angolul is és ezt szigorúan adminisztrálom a naptáramba.
A portugál és angol szavakat reggelizés közben fogom megtanulni. :-D

Jó kis terv mi? :-D

Pusztán egy naptár és némi idő kell hozzá.
Naptáram pedig már amúgy is van, benne a heti úszás és futásterv, a heti menü és az elköltött pénz.

Miért leszünk okosabbak, ha reggel megyünk sportolni?


Ma egy egész napos szemináriumon vettem részt, ami a tanulás és a memória idegrendszeri vonatkozásairól szólt.

A szeminárium ingyenes volt, lehetett regisztrálni és aki szeretne igazolást kapni a részvételről, annak majd e-mailben küldik. A kávészünetben volt süti meg kávé. :-D

Az egyetem szép, új épületében volt, a Póló III.-ban. Szerencsére a lakástól egy busszal el tudtam menni, így igaz két buszjegyem bánta, de ez van.


Az első előadás arról szólt, hogy a félelem „tanulása” milyen agyi területekhez kapcsolódik.

A második a felnőtt kori idegsejtek képződéséről szólt a hippokampuszban. A hippokampuszaz egyik agyi terület, ami kiemelt fontosságú szerepet tölt be a tanulási folyamatokban. Még a 24 hónapos öregnek számító patkányokban is találtak újonnan keletkezett sejteket. Az ennyi idős patkány azt hiszem olyan 70 éves embernek felel meg. Megnézték azt is, hogy a fizikai és szellemi aktivitás mennyire befolyásolja a sejtképződést. Mikor az állat ingerszegény környezetben volt, alig képződtek új idegsejtek. Mikor volt lehetősége a mókuskerékben futni, akkor több képződött, de mikor a mókuskerékben is tudott futni és sok-sok egyéb tárgy volt a ketrecben, amivel játszani, elbújni stb. tudott, akkor képződött a legtöbb. Emberre lefordítva a dolgot, ha valaki munka előtt elmegy reggel futni vagy úszni, az sokkal jobban, többet és gyorsabban tanul és hatékonyabban gondolkozik a munkahelyén és ezt jó, ha élete során minél korábban elkezdi, de idősebb korban is van még remény. :-D A másik, hogy ezek mellett a genetikai háttér is számít azért.

A harmadik és negyedik előadás a neurofibromatózis nevű kognitív genetikai betegségről szólt. Itt egy mutáció miatt az ilyen betegségben szenvedő embereknek tanulási rendellenességeik vannak, az IQ-juk alacsonyabb az átlag embernél és már 4-5 éves korban 40 százalékkal le vannak maradva a tanulásban, mint az ugyanennyi idős egészséges gyerekek. Van egy gyógyszeres kezelés, amit most tesztelnek. Elgondolkoztam azon, hogy vajon az általános és középiskolai tanárok képzésük során tanulnak-e ezekről a betegségekről és képesek-e mondjuk alap szinten felismerni ezeket. Különösen fontos lenne ez, hiszen ők azok, akik fiatal korban ismerik a gyereket, van összehasonlítási alapjuk a többi egészséges gyerekkel. Lehet, hogy egy butának hitt gyerek igazából nem is az, csak egyszerűen nem képes lépést tartani egészséges társaival mivel valamilyen neurokognitív genetikai betegségben szenved.

Persze azért azt sem tartom normálisnak, hogy sokan az igazolásaik mögé bújnak, hogy ők diszgráfiában vagy hasonló betegségben szenvednek és emiatt nem kell levizsgázniuk vagy megpróbálhatnak levizsgázni még egyszer. A vicces az, hogy ők plusz pontokat is kapnak a felvételin, ami azért elég furcsa dolog szerintem. Én például nem örünék neki, ha egy olyan mérnök tervezné a házam, aki diszkalkuliában szenved (összekeveri a számokat) és átcsúszott a vizsgákon, mivel volt papírja róla. Olyan sok szép más hivatás is van még a világban…


2013. január 24., csütörtök

Adakozás



Jöttem haza az egyetemről és megállított egy srác, hogy adományozzak pénzt beteg embereknek. Én mondtam, hogy inkább a saját országomban lévő embereket támogatom és most nem tudok adni pénzt.
Nem beszélek portugálul, de a csúnya szavakat megértem.
És igen, attól, hogy most itt vagyok , adhatnénk, de igazából nincs miből.
Én szerintem fele vagy harmadannyi pénzből élek mint ő és kétszer annyit  dolgozom.
Az én ebédszünetem 10 perc, míg az átlag emberé itt 2 óra. Én nem megyek le minden órában 10 percet kávézni. Elsőként érkezem és sokszor az utolsók között távozom. Többnyire a hétvégéken is bent vagyok.

Szóval, elnézést, de most nem tudok adni...

Kíváncsiság



Kedden megérkezett és lehetséges vegyüet, ami lehet az, amit a mintánkban találtunk. Mivel albit néztem kora délután, így csak fél 2 után értem be. Arra volt időm, hogy előkészítsem az oldatokat, mert este 8-ra mentem megnézni egy másik szobát. Szerdán reggel nem mentem úszni, mert alig bírtam aludni az izgatottságtól. Már fél 8-kor majdnem minden kész volt, hogy beinjektáljam az új vegyületeket. Egész nap fájt a fejem mellette és még a gyógyszer sem mulasztotta el.
Sajnos nem egyeztek a vegyületek de a kiértékléskor felfigyeltünk valamire, ami azt jelentette, hogy újabb mintákat homogenizáltam és mértem le. Este 5-kor végeztem a kiértékeléssel. Én levontam a saját kis konkluziómat, de meglepődtem, hogy más érintetteket viszont nem igazán érdekelt az eredmény.
Lehet, hogy ez  azért van mert bennem még él a szenvedély, hogy találjak valami újat, hasznosat és érdekeset és be szeretném fejezni a projektet. Minden nap ezzel foglalkozom, szinte olyan, mintha a gyerekemmel törődnék. De azért furcsa, hogy másokat mennyire nem érdekelnek a kapott eredmények...

A múltkori Teller Ede vers jutott eszembe,

És kérem szépen senki ne mondja rólam azt, hogy nem értem amit beszél, mert mindent értek. A küönbség csak annyi, hogy én többszáz mintát elemeztem és nem emlékszem azonnal minden egyesre pontosan. Még jó, hogy a duplán vezetett jegyzőkönyvem igen. >-(

2013. január 23., szerda

Költözés



Sokat szoroztam és osztottam és arra a döntésre jutottam, hogy elköltözöm.
Először lakásokat néztem, három szobával, mert két leendő lakót is tudnék.
Aztán az egyik sráccal a kutatóintézetben beszélgettünk és küldött nekem egy másik weboldalt, ahol mindenféle hirdetés van fent. Olyasmi,mint az expressz, csak portugálul.
Egész jól olvasok már szobahirdetést portugálul, de a Google  Fordító is segít néha.

Két lakást néztem meg tegnap, mindegyik a környéken volt, csak a Stadiontól másik irányba.
Szeretnék ezen a környéken maradni, mert bár viszonylag messze van az egyetemről és a belvárostól is, de közel van egy bevásárló központ és az uszoda is. Nagy úszásrajongó lettem megint. Heti háromszor megyek, a többi nap futok. Most nem járok sajnos futni,mert a szombati bőriázás miatt megfázott a térdem és nagyon fáj, ha gyalogolnom kell. Úgyhogy ezen a héten csak úszás van.

Az egyik szoba picit kisebb mint a mostani, de igaziból két része van, az egyik ahol az ágy van, a másik meg egy sufniszerű, ahová lehet pakolni a bőröndöt meg az éppen nem aktuális cuccokat. Három lány lakik még ott. És az egyik legfontosabb, van Internet és fix 160 euróba kerül az egész egy hónapban a számlákkal együtt.  Annyi, hogy nincs mosógép. Most is sokat mosok kézzel, de megnézetem, a szomszéd utcában van egy mosoda. Nagyon furmányosan találtam rá, mert persze semmilyen honlapot nem találtam először. Aztán a foursquare programban gondoltam megkeresem, hátha van olyan, aki beregisztrálta. És volt. Onnan már megvolt a Facebook adatlapja a mosodának, onnan pedig a honlapja. Okos dolgokra is lehet ám használni ezeket. J  Így már tudom, hol a mosoda, mikor van nyitva, mennyibe kerül egy mosás. Az egyik nagyon jó dolog, hogy van ott szárítógép, ami azt hiszem nem kerül pénzbe. Itt most 3-4 nap, míg megszárad a ruha vagy több…
Egy mosás egyébként 3 euró és 8 kg ruhát lehet egyszerre mosni.

Kiszámoltam, hogy most 185 eurót fizetek átlagban mindennel együtt, Internet nélkül. Ha lenne netünk, az még 15 euróval kerülne többe. Az Internet nagyon fontos nekem, mivel a szociális éltem nagy részét azon élem. Mindig be kellett mennem a suliba ezért…

A másik lakás picit közelebb volt. Az 140 euró volt és a számlák. A hirdetésben az volt, hogy ingyen net. Na ez az lett volna, hogy a lakás alatt lévő kávézó netét loptuk volna. Lecsekkoltam a telefonomon és persze a szobában és a lakásban nem ért fel a jel. Tehát net itt sem lenne. A másik, hogy két 21 éves fiúval kéne lakni. Én egyszer már laktam két 20 éves fiúval, kb. 2 hónapig… Viszont a konyhában minden gép új, a héten szerelik be. Itt 2 havi kauciót ki kellett volna előre fizetni a beköltözés előtt.

Fel is hívtam a nénit, hogy kiveszem az elsőt. Mivel nem beszél angolul, így megkértem az egyik barátnőmet, hogy segítsen. Nagyon szimpatikus volt, hogy nem kell kauciót otthagynom és beköltözés előtt pár nappal majd fel kell hívnom a részletek miatt.

Szóval február 15-től új lakás. Olcsóbban, így egy hónapnyi albérleti díjat meg fogok tudni spórolni.

Hiába, a pénz beszél…

2013. január 20., vasárnap

Gulyáskrém, az új szerelmem



Hoztam magammal pár magyaros cuccot. Alap volt a Pick-szalámi, a diákcsemege. Hoztam még Pirosaranyat, Gulyáskrémet és Balaton szeletet.
Ezeknek a dolgoknak egy részét elajándékoztam, volt akinek nem kellett volna olyan sok mindent, és volt akiknek több dolgot kellett volna adni. De majd legközelebb…

Hoztam még házi kolbászt és pálinkát is.
A kolbász a sajátunk volt, abból nem is adtam senkinek, csak Attilának. Többet kellett volna még hozni…

Sosem használtam még a Gulyáskrémet, igazából nem is tudtam eddig, hogy mire is jó. Igazából nem is szeretem a gulyáslevest sem.

De! Csináltam magamnak chillis kukoricaszerű kaját és tettem bele.
Mikor megkóstoltam, olyan volt, mintha tényleg igazi magyar kaját ennék és picit otthon éreztem magam tőle. Köszi Anyu, hogy vettél. :-D

Most kb. minden ilyen jellegű kajába gulyáskrémet és pici házi kolbászt vagy szalámit teszek.

Csak kitart február végéig. J

Vicces, mert igazából ezek nem drága dolgok és mégis mennyire magukban hordozzák a magyart.

UI: A magyar szalámikért mindenki odavan. Ezt kéne exportálni és reklámozni, mert biztosan nagy lenne rá a kereslet.
Itt nincs jó szalámi igazán és mikor Dániában voltam, ott sem találtam.


Más.
Ma voltam boltban és a mögöttem lévő nő ELŐRE FŐZŐTT RIZST vett a szupermarketben.
Hát, szerintem az ilyen emberek valahol lélekben picit szegények.
Úgy tűnik, hogy van rá kereslet, mert akkor nem lehetne csomagolva kapni…


2013. január 19., szombat

A siker

Ezt a képet a testbeszédes könyv íróinak facebook oldalán találtam. Picit azt hiszem magamra ismertem. :-D

https://www.facebook.com/AllanandBarbaraPease

A siker nem mindig az, amit látunk.

Eső a négyzeten

Nagyon rossz az idő most. Persze nincs olyan nagy hó mint otthon és annyira hideg sincs, csak folyton esik és nagyon fúj a szél.

Ma elég küzdelmes utam volt az egyetemre. Mikor elindultam még persze nem volt semmi, de félúton elkezdett szakadni és viharos erejű volt a szél. Nem is tudom, hogyan fogok hazamenni...

A nadrágom elázott, mert szembe fújta a szél az esőt. Remélem nem fázok meg vagy rosszabb esetben kapok tüdőgyulladást.

Azt hiszem hordani fogok magammal csereruhát ezentúl...

Cudar idő van.

Csicseriborsós tonhalsaláta

Az egyik újságban, amit még múltkor hoztam magammal találtam ezt a receptet.

A héten el is készítettem, bár kicsit módosítottam rajta, így is finom lett.

Az eredeti recept:
csicseriborsó
tonhalkonzerv
lilahagyma

Az öntethez
dijoni mustár
borecet
fokhagyma

Ökonak maradni

Nekem fontos a környezet védelme. Nem csak azért, hogy a következő évtizedekben vagy századokban élő embereknek is legyen hol élniük, hanem magam miatt is. Jobban érzem magam, ha tudom, hogy minden nap tehetek valami jót. A természet szép és olyan sok csodálatos dolgot alkotott, kár lenne veszni hagyni őket.

Hogyan maradok itt öko?

Itt mindent becsomagolnak kétszer. Még a csomagolást is. Így megpróbálok nem előre csomagolt dolgokat venni, vagy ha nincs erre mód, akkor a legkevésbé becsomagoltat választom. Mivel a fagyasztóban és a hűtőben is limitált a helyem ( a leginkább semmi), így nem igazán tudok nagyobb mennyiséget venni, amit aztán elraktározhatnék ínségesebb időkre.

A bicikli. Otthon mindig azzal járok, de itt marad a gyaloglás vagy a busz. A négy hónap alatt 13-szor használtam Onnan tudom, hogy az ideköltözésemkor vett 20-as "gyűjtőmágneskártyán" még 7 utazás van.

A boltba eleve viszek szatyrot és ha lehet, nem kérek akkor sem, ha adnának.

Joghurtot gyártok, így megúszom a mini műanyagpoharakat.

Viszem a saját innivalómat a termoszba és nem iszom és nem is veszek palackos vizet. Ha valamiben meg kell halnom, legyen az, hogy csapvizet iszom.

Szelektíven gyűjtök. A lakótársaimmal ellentétben. Néha kiveszem az ő szemetüket is de sajnos nem tudom őket rávenni. Pedig még azt is mondtam nekik, hogy majd én elviszem a szemetet mindig az 50 m-nyire lévő szelektív gyűjtőhöz.

Próbálok minél kevesebbet fűteni a villanyradiátorral.

27 százalékban újrahasznosítható tollat vettem és olyan füzetet, aminek a gyártása során minél kevésbé szennyezték a környezetet.

Most ezek jutottak eszembe. :-D

2013. január 17., csütörtök

A (kihagyott) lehetőségek

Sokszor eltöprengek azok, hogy vajon az eddig hozott döntéseim az életemmel kapcsoltban helyesek voltak-e.
Nem tudom.
Sok döntést már bánok, de mivel nem amellett döntöttem, így nem is tudom hogyan alakult volna sorsom.

Hiba volt-e nem külföldre menni tanulni?
Hiba volt-e nem megpróbálni a másik magyarországi doktori iskolás lehetőséget?
Hiba volt-e nem külföldön csinálni a doktorit?
Hiba volt-e túl kényelmesnek lenni?

Az, hogy kijöttem ide, biztosan tudom, hogy nem volt hiba. Olyan sokat fejlődtem, a tudásom, a kutatói szemléletem, a magabiztosságom, a nyelvtudásom, az emberismeretem, a tűrőképességem...

Ha úgy alakulna, hiba lenne-e ...

nem itt maradni.
Magyarországon állást  keresni.
feladni mindent és elmenni Új-Zélandra egy farmra dolgozni.
feladni a kutatást és valami jobban fizető munkát találni.
 Bárcsak tudnám, hogy mit hoz a jövő?

A kérdés elég aktuális, mert szeptembertől lejár az ösztöndíjam, az állam nem finanszírozza tovább. Augusztusban ott leszek munka és albérlet nélkül, remélem optimistán, hogy az eddigi viszonylag kényelmes és biztonságos világból a munkaerőpiac kegyetlen és törtető világába lépjek.

Kész vagyok rá? Muszáj lesz.





Tudo bem?

Azt jelenti, hogy vagy?

Minden nap megkérdezi tőlem valaki. Ami persze nem lenne nagy baj, sőt, kedves gesztus is lehetne.

De a választ sosem várják meg. Én nem kérdezgetem minden nap. Nem azért mert nem érdekel, de felesleges szócséplés minden nap. Akkor kérdezem meg, ha tényleg érdekel és igényem van arra, hogy a választ is megvárjam.

Ez olyan, mint amikor valaki mindig mondja, hogy szeretlek. Egy idő után már elveszti a jelentését és megszokásból mondjuk.
Akkor inkább ne is mondjuk ki. Csak akkor, ha tényleg úgy érezzük, hogy szívből gondoljuk.

2013. január 15., kedd

KésŐk

Mikor otthon voltam, az egyik barátom eljött hozzánk. 2 óra volt megbeszélve. ő 2:10-kor hívott, hogy úton van, csak picit késik, mert kocsival jön.
Mikor Pesten voltam, megbeszéltünk egy közös ebédet egy másik barátommal. Fél egyet beszéltünk meg, ő fél egy után 5 perccel hívott, hogy mindjárt érkezik.
Na Portugáliában ilyen nincs. Itt hajlamosak az emberek a megbeszélt időpont előtt akár 20 perccel lemondani az egészet. Ez főleg akkor szuper, ha te várod őket és csomót készülsz. Aki pedig eljön, az minimum egy órát, de inkább másfelet késik. Ez megint akkor szuper, ha meleg étellel várod őket.

Én a kését csak egy embernek tudom megbocsátani az életben, ő pedig a legjobb barátnőm.

Nos, az egyik ez, hogy miért nem való nekem Portugália. Teljesen más az életstílusom.

Korán kelek, korán fekszem, sokat sportolok, időben érkezem, próbálok egészségesen étkezni, nem enni vacsorát, védem a környezetem, szelektíven gyűjtöm a hulladékot és vagy biciklivel vagy tömegközlekedéssel járok És még sorolhatnám.

Ja és ne nézek szappanoperákat és valóságshowkat sem.


2013. január 12., szombat

Posta

Nagyon sok képeslapot szoktam küldeni az otthoniaknak. Van, hogy 3 nap alatt, van hogy 3 hét alatt sem kapják meg. Viszont a bélyegek mindig nagyon szépek. Itt havonta változtatják és még abból is sokféle van.
Most a Portugáliában lévő palotákról van egy sorozat. Elég nagy méretű, vagy 10 cm a bélyeg. :-D



Most ez lesz a misszióm, hogy minden hónapban begyűjtők párat.

2013. január 11., péntek

Azori-szigetek- a nagy kaland folytatódik

Ma megvettem a jegyem az Azori-szigetekre. Április 9-16-ig, egy hét, nehogy úgy járjak mint Madeirával, hogy kevés volt rá az idő. Ezt az utazást picit nehezebb lesz megszervezni, mivel az Azori-szigetek több kis szigetből áll és ha nem csak egyet szeretnék megnézni, akkor utaznom kell busszal vagy hajóval.
Viszont lehet bálnákat nézni.:-D

Majd utánanézek a couchsurfinges lehetőségeknek is.
Nagyon izgatott vagyok, azt hiszem ez lesz a 2. legjobb hét az életemben. :-D

Igaz nem Új-Zéland, de szerintem hasonló lehet. Óceán, hegyek, sok zöld és meleg.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Azori-szigetek
http://www.tap-portugal.hu/utazas/azori-szigetek
Azt hiszem az ilyen dolgokért megéri kuporgatni a pénzt. <3

2013. január 10., csütörtök

Szegénység?

Tegnap beszélgettünk az egyik brazil fiúval. Megtudtam, hogy a portugál doktori ösztöndíj 1200-1500 euró, a brazil ennél több. Brazília drágább mint Portugália. Ő posztdoktori ösztöndíjjal jött vissza ide, de csak akkor jött, ha brazil ösztöndíjjal jöhet vissza. Miért? Mert a brazil posztdoktori ösztöndíj 800 euróval több mint a portugál posztdok ösztöndíj Az összeget nem mondta, de én olyan 2000-2500 euró között tippelem a portugált.
Picit meglepődtem, mert nekem még 800 euróm sincs egy hónapra.
Mondta is, hogy csodálkozik és igazából a szemében egy hős vagyok, hogy olyan kevés pénzből, amim van, meg tudok élni. A főnököm is kérdezte már a magyar munkatársamat, hogy nem érti, hogyan tudok kijönni a pénzből.
Persze nem panaszkodom, mert élnek nálam sokkal rosszabbul emberek.
Én csak végre egy olyan fizetést szeretnék, amiből tudnék fizetni egy lakáshitelt és luxus igények nélkül megélni.

Igazából örülök is, mert már évek óta a "hogyan hozzuk ki a legtöbbet a minimum pénzünkből" kurzuson veszek részt. :-D

Az orvos rezidensek meg panaszkodnak, pedig kb. kétszer annyi pénzt kapnak mint én... Igaz a doktori CSAK részmunkaidő.Nem számít bele a nyugdíjas éveimbe sem.

És nem 4 órát dolgozom valójában....

De csinálja az ember, mert bennem még él a remény, hogy van értelme, szeretek kutatni,  és eljön majd az én időm is, mikor a sok tanulás és áldozat meghozza gyümölcsét.

Csók.

Szép vers

Weöres Sándor: A vágyak idomítása

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De
kivánságaid rabja se legyél.

Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint
szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat
megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelidíted: igába
foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes
hatalom maga.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének
valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a
szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod
egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak,
inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és
derék háziállat lesz belőle.

Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt
tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

2013. január 9., szerda

Praxis-a házi sör

Ma elmentünk páran sörözni a Praxis nevű helyre. Én még sosem voltam, de nagyon tetszett. Házi sört árulnak, itt készítik. Négyféle van, világos, barna, búza és ...
Én korsóval kértem a barna sörből, ami 2,4 euróba került. Nem vagyok egy nagy barnasör rajongó, de ez nagyon finom volt.
Tegnap érkezett egy új brazil fiú a kutatócsoportba, most ott nyári szünet van, ő pedig eljött ide ösztöndíjjal. Douglesnek hívják és eddig tetszik neki a város. Most MSc-s hallgató, nagyon szimpatikus és intelligens és jól beszél angolul (ami annyira nem jellemző a brazilokra).
A honlapja:
http://www.praxis.pt/

A korsóm. Persze mindenki pohárral kért rajtam kívül. Nem baj, én advanced level vagyok. :-D

Douglassel

2013. január 8., kedd

Levéláradat

Ma csomó levelet kaptam a barátaimtól, volt olyan is, ami bélyeg nélkül, szuper powerrel érkezett.

A legszebb ajándék, amit kaphatok, ha gondolnak rám. :-)


2013. január 7., hétfő

Miért is jó hazamenni?

Most, hogy visszajöttem kezdtem el gondolkozni, hogy miért is jó tulajdonképpen hazamenni. Persze az alapvető, hogy az ember hiányolja a családtagjait és a barátait.
A másik dolog, hogy ott nem vagyok fura. Mivel egy országban élünk már évek óta, akarva akaratlanul is belénk ivódik annak az országnak a mentalitása, szokásai és alkalmazkodunk az ottani dolgokhoz.Portugáliában "furának" és különcnek számítok, mert annyira máshogyan élnek itt az emberek.
Későn kelnek, későn fekszenek, minden későn van. Persze nekem, aki koránkelő, koránfekvő, mindent előre megtervező, megbízható ember. Itt vannak azért kivételek, de a legtöbb emberek mentalitása nagyon eltér az enyémtől.
Olyan jó volt nem furának lenni megint. Délután beülni sörözni a haverokkal, nem órákat tölteni az evéssel, a ruháim egy este alatt megszáradtak és nem lettek dohos szagúak, az öt percenként járó busz vagy villamos vagy metró.
Mikor Pesten mászkáltam, rájöttem, hogy elszoktam a tömegtől. A sok nyüzsgő ember, itt meg néha csak én vagyok az utcán.
A bicikli. Irigyeltem a bicikliző embereket, mert én is akarok! Nagyon hiányzik... Eszméletlenül.

Többen kérdezték, hogy mondjak 3 dolgot, amit szeretek Portugáliában.

Az első a munka. Itt még van pénz a kutatásra és ha ügyes és sokat dolgozik az ember, akkor komoly sikereket lehet elérni.
A második dolog a narancs. Eszméletlenül finom és ahogy érik most a fákon, az valami elképesztő. Lédús, édes, de nem émelyítően.
A harmadik dolog, hogy lehet félbe vágott ananászt kapni.

Tudnék még mondani pár dolgot, de most csak ezt a hármat írom le.
Na jó, a kávé. Sokkal finomabb és olcsóbb is mint Magyarországon.
A tengeri halak ára. Olcsóbb mint a többi húsféle.

Az, hogy nincs hó télen.

Hogy viszonylag olcsó a taxi. Azt leszámítva, hogy van egy-két bunkó sofőr. Most, hogy jöttem vissza, nekem kellett a kocsi csomagtartójába betenni a bőröndöt és a buszba is. Értem én, hogy az én cuccom és 23 kiló, de akkor ne számolja fel a plusz két eurót, mert nagy bőröndöm van. >-(

A másik, hogy kívánom azoknak, akik kikapcsolják spórolásból a mozgó lépcsőt, hogy sietve a buszra ciheljék fel 3 emeletet a bőröndjüket.

És puszilom azokat az emberket is, akik kitalálták, hogy a WC-ben mozgásérzékelős villanykapcsoló legyen. Bezzeg a víz az kézmosáskor vagy egy percig nem áll el.



Feltöltődés otthon

Már nagyon kellett ez a hazaút, tele vagyok energiával. Nem hiába, ha a családjával és a barátaival találkozik az ember, az mindig szuper.
Az első három napot Nagybajcson töltöttem a szüleimmel és a testvéremmel. Megkóstolták a portói bort és sokat ettem a kedvenc sütijeimből. Találkoztam a nagyszüleimmel is.
Végre elmentem fodrászhoz és kozmetikushoz is. Itt nagyon drága és nem is igazán bízok meg az új emberekben.
Négy napot töltöttem Pesten, az egyik legjobb barátom kölcsönadta a lakását, így nem kellett napról-napra más helyre cuccolnom. Ezúton is köszönöm azoknak, akik befogadtak volna. :-D
Picit úgy éreztem magam, mintha turista lennék, minden nap rengeteg emberrel találkoztam, elmentem a kedvenc helyeimre.
Barátok nélkül mit sem ér az élet. :-D


Sütizés a Jégbüfében

Fényvillamos

Sütizés és biokávé

Portói borozás

Marxim pizzázás

Forró csoki

Séta a Duna parton