A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket.


2013. június 2., vasárnap

Konferencia Lusoban

Csütörtöktől szombatig a portugál Idegtudományi Társaság konferenciáján voltam. Lusoban rendezték meg egy négy csillagos hotelban.
Luso kb. 30-4 percnyire van Coimbrától. Sajnos a vonat és a buszközlekedés elég gyatra oda (az első vonat 12-kor indul), de szerencsére mindig volt olyan munkatársam, akivel el tudtam menni és vissza is hozott. Annyi, hogy általában egy órát várnom kellett mindig, miután szóltak, hogy indulunk.
Az előadások között volt pár érdekes és most először volt olyan, hogy poszterek helyett 5 perces előadásokat szerveztek.
Hát 5 perc nem túl sok mindenre elég, kb. arra, hogy akit komolyabban érdekel a téma, az odamegy aztán a poszterhez.
Nekem csak poszterem volt szerencsére. Nem túl sok embert érdekelt, ami érthető, mert főleg technikailag volt érdekes. Sajnos elég kicsi hely volt a poszterek között, így ha ott álltam mellette, akkor senki nem látta a posztert.
Egy poszterről pedig kihagytak, ami nem esett jól, de megoldottuk a dolgot és a cikkben már benne leszek.

A második nap este díszvacsora volt, vagyis díszbarbeque, amin én nem maradtam, mert sokalltam érte a 28 eurót és nem is szerettem volna éjfél után hazaérni, hogy aztán másnap csak pár órát tudjak aludni.
A többiek mondták, hogy a kaja nem is volt igazán jó, de volt zene és tánc. Többen aznap este ott aludtak a hotelban.

Pózolás a poszterrel a Honey Bunny-s pólóban