Tájékozódni nem igazán tudok. Megnézetem többször is az útvonalat ma, hogy hogyan jutok be az egyetemre. Próbálok a megérzéseimre hallgatni, de persze mindig rosszkor. :-D Odafelé még nem is volt annyira gáz, mert 35 perc alatt beértem, de hazafelé csúnya módon nem voltam képben, hogy hol vagyok. Persze viszonylag jó felé jártam, csak kb. két kilométeres kitérőt tettem. A jó, hogy nem esek sosem pánikba és megnéztem a buszmegállóban, hogy hol lehetek és próbáltam követni a buszt. Nem baj, holnap új nap, új lehetőség és új útvonal. Ezt utálom, ha új albiba költözöm, az első két hét piszok sok potyagyaloglással jár.
Pedig direkt arrafelé mentem futni is tegnap. Hát, nem érthetek mindenhez. :-D
Ma kitöltötte a főnök rólam az értékelést. Majdnem mindenre 9-est adott a 10-ből. A nyelvtudásomat megdicsérte, hogy az nagyon jó és a technikai ügyességemet is 10-esre pontozta. Ez a két majdnem legfontosabb. Úgyhogy most örülök és élvezem a meleg ágyikómat, ahol kedvemre netezhetek.
A lábam viszont fáj a sok gyaloglástól. Valami van a lábujjammal, mert egy hete folyamatosan fáj. Olyan mintha meghúzódott vagy eltört volna. De azért kibírható.
Kétszer dicsérték meg az angolom ma, ami azért jó hír, mert gimi óta nem "tanulok" angolt, vagyis tanárhoz meg tanfolyamra járok. Ennyit tesz az, hogy merek és keresem a lehetőséget, hogy beszélhessek és néha nyelvtanos teszteket töltögetek.
Taliztam mind a három lakótársammal. Ketten nem beszélnek angolul, a harmadik vette bátorságot és beszélt. Kis fiatalok, 20 évesek. Mikor megmondtam, hogy én lassan 28 leszek, nagyon nagy volt a döbbenet (Inkább nézzek ki fiatalabbnak,jobb mintha asszonyfejű lennék). Minden esetre aranyosak, azért remélem nem sokszor partizánkodnak majd, míg én aludni szeretnék...